Magyarországi látnivalók, szállások, programok

 

Az úticél és környéke
egy helyen!

« Összes magyarországi látnivaló blog

Különleges gyógy- és élményfürdők Magyarországon

2020.10.15.
A nyár biztosan mindenkinek a strandolásról szólt, azonban a vizes élményekről a hűvösebb idő beköszöntével sem kell feltétlenül lemondani. A környéke.hu bemutat nekünk 5+1 különleges fürdőhelyet Magyarországon.

Az egri Török Fürdő izgalmas, kényeztető már-már luxus kategóriásnak mondható beltéri medencékkel és wellness részleggel rendelkezik. Elsősorban a felhőtlen nyugalomra és kikapcsolódásra vágyóknak javasoljuk ebben a csípős őszi időben. Egyik medencéje a török hódoltság alatt épült medence, így ez a legnagyobb múlttal rendelkezik.

Makóra látogatva, az egyik legkülönlegesebb látványt nyújtó fürdőkomplexum tárul elénk, a mesés Hagymatikum Gyógyfürdő és Wellnessközpont. Az épület impozáns megjelenésén túl számos melegvízű medencével, szaunával várja a kikapcsolódásra vágyó családokat, valamint az egy kis romantikus pihenésre érkező párokat is.

Következő különleges fürdőnk a Miskolctapolcai barlangfürdő, ahol a több százezer éves, természet alkotta barlangjáratokban fürödhetnek, élvezhetik a vadvíz vízáramának kellemes masszírozását.

Ha pedig már barlangfürdőkről van szó, nem hagyhatjuk ki a listáról a Demjéni barlangfürdőt, ami Közép-Európa legnagyobb barlangfürdője és 1500 négyzetméternyi vízfelülete titkokat csobogtat az ember fülébe. A fürdő mottója „Varázslat a Föld alatt”, ami jól jellemezi, hogy milyen mesevilág fogadja az ide látogatókat.

A Székesfehérváron lévő Árpád Fürdő szecessziós épületében, a központi fürdőmedence 36-38 fokos vize remek helyszín a romantikázáshoz. Az exkluzív környezet, a török fürdők idillikus hangulatát megelevenítő belső tér, a gazdag wellness kínálat igazi kényeztetés a testnek és a léleknek egyaránt.

+1 fürdő, ami kicsit kilóg a sorból…
Európa szerte ritkaságnak számít a Hévízi tó, hiszen nincs még egy ekkora természetes tőzegmedrű meleg gyógyvizű tó.
Bár egyre hidegebbek a napok, a tó kellemesen meleg vize továbbra is igazi kikapcsolódást jelent az idelátogatók számára! A látványról, ahogy a gőzsapka képződik a tó felszínén pedig már ne is beszéljünk.... igazán csodálatos a természet!

Török Fürdő  Eger

Török Fürdő

Török Fürdő

Az egri Török Fürdő több évszázados múltra tekint vissza. A Török medence még 1610 és 1617 között, a török hódoltság alatti időben épült, így ez a medencetér legrégebbi része. A fürdő többi részét az évszázadok alatt fokozatosan építették hozzá az eredeti török építményhez. Kiemelkedő látványt nyújt az 1980-ban felújított kupola, melyet körülbelül 200 000 darab aranyozott mozaikkal burkolták.

A fürdőben nem csak az eredeti török stílusú medencék (ilidzsa), de a török fürdőzést idéző hamam (masszázs, gőz, leöntő fürdő) is megtalálható. A Török Fürdő, mely kívül-belül az autentikus török hangulatot idézi, jelenleg 6 medencével, magas színvonalú wellness és gyógyászati szolgáltatásokkal várja az Egerbe látogató vendégeket. A vidéki Magyarországon egyedüliként fennmaradt törökfürdő ritka ... Bővebben »

Makói Hagymatikum Gyógyfürdő  Makó

Makói Hagymatikum Gyógyfürdő, Élménymedenceterünk

Makói Hagymatikum Gyógyfürdő, Élménymedenceterünk

A makói Hagymatikum Fürdő mindössze húsz percre található Szegedtől, alig két órányi autóútra a fővárostól. A nevében és megjelenésében is megújult gyógyfürdő a termálvíz és a marosi gyógyiszap erejével ad enyhet a gyógyulni vágyóknak, egyedülállóan szép wellness részlegével pedig a kikapcsolódás élményét nyújtja a családoknak és a baráti társaságoknak. A Hagymatikum Fürdő épülete a világhírű organikus építész, Makovecz Imre legnagyobb megvalósult álma. Várjuk, visszavárjuk Makóra, ahol megmártózhat az élményekben! Bővebben »

Miskolctapolca Barlangfürdő és Aquaterápia  Miskolc

Miskolctapolca Barlangfürdő és Aquaterápia

Miskolctapolca Barlangfürdő és Aquaterápia

A Barlangfürdő egy melegforrások fölött emelkedő barlangban kialakított fürdőhely. A 30 °C-os víz és a barlang klímája gyógyhatású, főként ízületi betegségek esetén, de sótartalma alacsonyabb, mint a gyógyvizeké, így korlátlan ideig lehet benne fürdeni. Mivel a fürdő jelentős része zárt és a víz meleg, egész évben látogatható.

Vendégeink több százezer éves, természet alkotta barlangjáratokban fürödhetnek, élvezhetik a vadvíz vízáramának kellemes masszírozását. Hallhatják a csillagterem sejtelmes visszhangját és közben megcsodálhatják az Európában egyedülálló természeti képződmény különleges formáit.

A közel 3,6 hektáros parkosított strandterületen a Barlangfürdő összesen hat, élményelemekben gazdag medencével várja a vendégeket. A fürdő pihenésre alkalmas parkkal rendelkezik, amely ... Bővebben »

Cascade Barlang és Élményfürdő  Demjén

Cascade Barlang és Élményfürdő

Cascade Barlang és Élményfürdő

Lépjen be a múlhatatlanság leheletétől megérintett elvarázsolt barlangbirodalomba! Ússzon, csússzon, fedezze fel és élje át az egykorvolt mesét, ízlelje a mágiát! Közép-Európa legnagyobb barlangfürdőjének 1500 négyzetméternyi vízfelülete titkokat csobog a fülébe.

A 760 méteres barlangfürdő látványát az Avatar film ihlette.

ÁLLOMÁSOK
CSÚSZDATORONY:
TÜNDÉRBARLANG ÉLMÉNYMEDENCE:
KÁLMOS KOBOLD BARLANGJA:
MESESZIGET
TERMÁL-ÖBÖL
A TITKOK BARLANGJA
LASSÚ FOLYÓ
SÓBARLANG
SZAUNABARLANG Bővebben »

Árpád Fürdő  Székesfehérvár

Árpád Fürdő, Főépület és bejárat

Árpád Fürdő, Főépület és bejárat

A kevés székesfehérvári szecessziós épületek egyike a Kossuth utcában található Árpád fürdő. A Hübner Jenő tervei szerint épült fürdő 1905. december 31-én nyitotta meg kapuit, Fehérvár legmodernebb, gyógyászati céllal épült intézményeként. A fürdő jelenlegi formájában 2010 márciusától várja vendégeit.

Az Árpád-forrás szénsavas vizére létesített szecessziós épület leglátványosabb része a török fürdő, a mozaikkal kirakott ülőmedence, az ülő pezsgőfürdő és a központi fürdőmedence 36-38 fokos vízében üldögélve oldhatjuk a hétköznapok stresszét. Az Árpád-fürdő különlegessége a mozaikcsempés tepidárium is. A műemlékfürdő mellé emeltek egy új épületet, ahol a szauna, a gőzkabin, és az élményzuhany kapott helyet.

Kényeztetés a testnek és léleknek a fürdő hangulata, exkluzív környezete ... Bővebben »

Hévízi Tófürdő  Hévíz

Hévízi Tófürdő

Hévízi Tófürdő

A Hévízi Gyógytó a világ legnagyobb biológiailag is aktív, természetes termáltava. Hévízen a természetes gyógyítás és az egészségmegőrzés szinte minden eleme megtalálható, melyek apró részecskeként egymáshoz illeszkedve kerek egészet alkotnak. Ez a kerek egész egyszóval úgy írható le, hogy egészség.

A hévízi gyógytó nemcsak a fürdőzés élményét adja, hanem a tradicionális gyógykúrák és az egészségmegőrző wellness kúrák alapját jelenti. A több tízezer éves Pannon tengerből származó gyógyvíz és gyógyiszap a komplex fizioterápiás kezelésekkel együtt valamennyi reumatikus- és mozgásszervi betegség kezelésére alkalmas.

A Tófürdő területén több medence is található:
- Beltéri fürdőtér (a tó fedett részén) 24-38 °C évszaktól függően - masszázs elemekkel, súlyfürdővel
- Gyermekmedence ... Bővebben »


 
A kornyeke.hu oldal működése érdekében sütiket (cookie-kat) használunk adatvédelmi tájékoztatónk szerint. A böngészés folytatásával Ön jóváhagyja a sütik használatát az oldalon. Rendben
Hétvégére
Következő nyaralásra
Egyszer megnézném
mégsem