Magyarországi látnivalók, szállások, programok

 

Az úticél és környéke
egy helyen!

« Összes magyarországi látnivaló blog

Látnivalók a Kiskunsági Nemzeti Park területén - Ember és természet együttélésének emlékei

2022.01.20.
Kirándulást tervezel a Kiskunságra? Heti összeállításunk segítségedre lesz abban, hogy mely látnivalókat keresd fel, ha ezen a környéken jársz. A Kiskunsági Nemzeti Parkot hazánkban másodikként, 1975-ben alapították, melynek területe a Duna-Tisza közén Bács-Kiskun megyét, Csongrád megye egy részét, illetve Pest megye déli részét is érinti.

A különleges, síkvidéki táj egyszerre őrzi a természet állandó változásának nyomait, a víz és a szél felszínformáló erejét, és az évszázadok óta itt élő emberek kézjegyét.

Az ide látogatók tanösvények, látogatóközpontok, bemutatóhelyek segítségével ismerhetik meg az környék természeti értékeit, valamint az ember és a természet együttélésének emlékeit.

Természet Háza  Kecskemét

Természet Háza

Természet Háza

A Kiskunsági Nemzeti Park látogatóközpontja a Kecskeméten található Természet Háza. Az épületben a hazai természetvédelem történetét, a magyar nemzeti parkokat, a Duna–Tisza köze jellemző élőhelyeit és a múltbeli mesterségeket mutatja be egy állandó kiállítás, ahol játékos, interaktív formában szerezhetnek élményeket a látogatók.

Ezen kívül természetismereti foglalkozások, előadások, időszaki kiállítások várják még az érdeklődőket. A vendégek információt kaphatnak a védett területek látogatási feltételeiről, a turisztikai szolgáltatásokról, a programokról; továbbá lehetőség van információs anyagok, ismeretterjesztő kiadványok, térképek, plakátok, ajándéktárgyak vásárlására is.

Az épületben található az ingyenesen igénybe vehető „Zöld könyvtár”, melynek könyvállománya helyben olvasá ... Bővebben »

Pásztormúzeum  Bugac

Pásztormúzeum

Pásztormúzeum

A bugaci kiállítóhely 1975-ben épült Kerényi József alföldi szárazmalmokat idéző tervei alapján. A pusztában szabadon álló épület ma már értékes építészeti emléknek tekinthető, tükrözi a 70-es évek építészeti vonulatát és a táj emblematikus épületévé vált.

A múzeum fő tematikai egységében a letűnt pásztorvilág elevenedik meg: kontyos nádkunyhó, eleséges taliga, címerfa, pásztorfigurák, cserény, racka, kuvasz, különféle használati eszközök emlékeztetnek a régi világra. A kiállítási tárgyak a kiskunfélegyházi Kiskun Múzeum gyűjteményének részét képezik.

A diorámákban megismerkedünk a külterjes állattartás történetével és eszközeivel, a pásztorok mindennapjaival és a pásztorművészettel, valamint képet kapunk a bugaci puszta és a homoki erdők élővilágáról.

Kinagyított korabeli fotók ... Bővebben »

Magyarkert - Kis-Magyarország Botanikus Kert  Jakabszállás

Magyarkert - Kis-Magyarország Botanikus Kert

Magyarkert - Kis-Magyarország Botanikus Kert

Magyarkert - Az ország legnagyobb épített botanikus kertje méretarányos domborzati és vízrajzi térképe

Van egy különleges hely Magyarországon, mely hazánk legnagyobb, 9,3 hektáros épített kertje. Az ország vízrajzát és domborzatát mutatja be méretarányosan, csordogáló folyókkal, tavakkal.

A terület egésze megközelítőleg 30 hektár. A kertben 1 méter 1 kilométernek felel meg, a vízrajzi területek 1:500, illetve 1:250 méretarányban valósultak meg – így látványosabbak -, a domborzati részek pedig csak néhány tíz centivel emelkednek ki a terepszintből, így kevésbé lennének figyelemfelkeltőek, ezért formára nyírt bokrokkal és cserjékkel jelölik a helyüket.

Gyermekbarát és természetközeli, nagy kiterjedésű sík felület ősfákkal, tanyaépülettel, állatsimogatóval, pancsolóval, büfével, l ... Bővebben »

Tanyamúzeum  Lajosmizse

Tanyamúzeum

Tanyamúzeum

A lajosmizsei Tanyamúzeum Kecskemét irányában, az alsóbenei határrészen található. A Tanyamúzeum 1972-ben nyílt meg a nagyközönség előtt, ez volt az ország első tanyamúzeuma. Lakóépülete valószínűleg az 1870-es években épült. A jászberényi eredetű Németh család több nemzedéke birtokolta.

Történetének érdekessége, hogy egyik szobáját századunk elején átmenetileg pusztai iskolaként is használták. Az udvar északi sarkából indulva, az óramutató járásával ellentétes irányban haladva a következő épületrészeket tekinthetjük meg:
- lakóház,
- nyári konyha,
- pince,
- kukoricagóré kocsiszínnel,
- istálló,
- ólak szerszámos kamrával.

Északon áll a hosszú, a többi épületnél magasabb vályogfalú lakóház, nádborítású nyeregtetővel. Kisebb építmény a kutyaól, az udvari katlan, ... Bővebben »

Nádirigó tanösvény  Tiszakécske

Nádirigó tanösvény

Nádirigó tanösvény

Hossza: 2500 m
Állomások száma: 10

A tanösvény megismerteti a Tiszakécskei Holt-Tisza élőhelyeit, élővilágát, és az ember tájátalakító tevékenységét. Kezdőpontja az Ókécskei Sportcsarnok mellett található. Itt van parkolási lehetőség, valamint egy kisebb játszótér fogadja a látogatókat. A tanösvény egy része cölöpösvényen halad.

A kezdőponton felállított tájékoztatótáblán leírás és egy áttekintő térkép nyújt információkat a helyi védett területről és a tanösvény fontosabb látnivalóiról.

Bejárása bármelyik irányból kezdhető, mivel a kiindulási helyre érünk vissza. A település felőli oldalon gyepráccsal borított járófelületen lehet menni, míg a szemközti oldalon cölöpösvényen lehet haladni. Mindkét szakasz közel azonos hosszú.

A tanösvény állomásai több témát is feldolgoznak, ... Bővebben »

Árpád kori falu rekonstrukció  Tiszaalpár

Árpád kori falu rekonstrukció

Árpád kori falu rekonstrukció

A Tiszaalpáron a Millennium alkalmából felépített Árpád-kori falurekonstrukció a környéken folyó ásatások során előkerült településszerkezetet jeleníti meg. Az eredetihez képest kissé zsúfolt formában, hiszen a valóságban egy falu 4-6 hektáron terült el. A felépített falurészlet két gazdasági egységet alkot, ahol a mindennapi élet, illetve az állattartás építményei láthatók.

A félig földbe mélyített nád vagy földfedésű veremház - mely Árpád-kori népi építészetünk leggyakoribb típusa - a XX. század elején, sőt még később is megtalálható volt falvainkban.

A házak berendezése igen egyszerű, így minden lakóházban volt kemence, ülőgödör, és feltehetően polcok is. A mindennapi élet tartozéka még a házakon kívül épített, úgynevezett külső kemence. Ezeket miként a veremházakat szintén a ... Bővebben »

Kurgán Természetvédelmi Bemutatóhely  Szatymaz

Kurgán Természetvédelmi Bemutatóhely

Kurgán Természetvédelmi Bemutatóhely

A látogatóközpont állandó kiállítása az Alsó-Tisza-vidék védett természeti értékeit mutatja be. A közeli kilátóból, mely a Sirály tanösvény útvonalán található, a Fehér-tó madárvilága ismerhető meg.

Kerékpáros túrák, gyalogos természetismereti túrák, terepi tanórák, múzeumi foglalkozások, tematikus, iskolai tananyaghoz illeszkedő programok kérhetők. A biciklitúrákhoz terepi kerékpárokat biztosítunk.

Pedagógus-továbbképzésekhez, természetvédelmi, oktatás-módszertani programokhoz ideális helyszínt, eszközöket és szakmai programot tudunk biztosítani.

Megközelítés:
Szegedi Fehér-tó; E5-ös út, 158. km, szatymazi temető helyközi buszmegállótól 50 méterre Szeged felé. Főbejáratunk a főútról nyílik a főút menti pihenőparkolónál. ... Bővebben »

Földtani bemutatóhely - varangykő  Csólyospálos

Földtani bemutatóhely - varangykő

Földtani bemutatóhely - varangykő

A kiskunsági szikes tavak nem csak különleges állat- és növényviláguk, a madárvonulásban betöltött szerepük miatt fontosak, hanem a karbonátos üledékképződés miatt is. A dolomitos mészkő az „alföld köve”, pontosabban a Duna–Tisza köze geológiai képződménye. Hasonlót legközelebb csak a kis-ázsiai tavakban találhat, ezen kívül még Kaliforniában, Iránban vagy Dél-Ausztráliában bukkanhat rá.

Csólyospálos határában olyan kőzettani szelvény található, amely a Duna–Tisza közén nagyon sok másik vízjárta szikes laposban is kialakítható lenne. A falu mellett egy 3 km hosszú szél vájta mélyedés húzódik, melynek középső részén hajdan szikes tó volt, ahol karbonátos üledékképződés következett be. Főleg laza karbonátiszap képződött, melynek kiválása mellett 20-60 cm vastag, kemény karbonát kőzet ... Bővebben »


 
A kornyeke.hu oldal működése érdekében sütiket (cookie-kat) használunk adatvédelmi tájékoztatónk szerint. A böngészés folytatásával Ön jóváhagyja a sütik használatát az oldalon. Rendben
Hétvégére
Következő nyaralásra
Egyszer megnézném
mégsem